Közlemény

Az eddigi gyakorlat szerint a szentesi Horváth Mihály Gimnázium dráma tagozatára beiratkozott tanulók „automatikusan” jelentkeztek a budapesti Keleti István Alapfokú Művészeti Iskola és Művészeti Szakgimnázium délután tartott tandíjas képzésére is. A délelőtti gimnáziumi dráma képzéshez és a délutáni művészeti képzéshez kapcsolódó órákat ugyanazon helyi pedagógusok tartották. A változások a délelőtti dráma képzést nem érintik, az eddigiekkel azonos módon és feltételekkel valósul meg a jövőben is az oktatás. A délutáni művészeti képzést a következő tanévtől a helyi Szentesi Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola látja el azokkal a pedagógusokkal, akik úgy döntöttek, hogy ugyanazon feltételrendszer mellett, azonban még inkább olyan lehetőségeket teremtve, ahol a tanulók egyéni fejlődése biztosított, továbbra is magas szakmai szinten folytatják munkájukat. Továbbá mindez, az eddigi tandíjjal szemben lényegesen alacsonyabb térítési díj ellenében tud a 2024/2025-ös tanévtől megvalósulni.