Nyílt nap és természettudományos szakkörök a HMG-ben – A részletes program elérhető!

A nyílt nap részletes programja, órabeosztása megtekinthető itt!

A gimnáziumunk iránt érdeklődő 6. és 8. osztályos diákok számára nyílt napot tartunk 2018. november 13-án, kedden, melynek keretében a diákok és kísérőik nyílt tanítási órákon vehetnek részt, valamint délután a gimnáziumi képzést bemutató tájékoztatót tartunk, melyet az egyes tagozatok részletes bemutatása követ.
A nyílt nap részletes programja november 8. csütörtöktől érhető el honlapunkon, valamint intézményünk facebook-oldalán.

A 7-8. évfolyamos diákok számára természettudományos szakköröket tartunk a következő időpontokban:

2018. november 13. kedd 15 óra: A vérünkben van – biológiai kísérletek
A foglalkozást vezetik: a gimnázium biológia tanárai
2018. november 20. kedd 15 óra: Látványos kémiai kísérletek
Előadó: Tóth Tamás kémiatanár, igazgató
2018. november 27. kedd 15 óra: Rendhagyó fizikai kísérletek
Bemutatják: a gimnázium fizikatanárai
2018. december 4. kedd 15 óra: Földrajzi érdekességek
Tartja: Cseh Lajos, a gimnázium földrajztanára

Kérjük, hogy a szakkörökre a hmgszentes@gmail.com email címre küldött levéllel intézményenként, a várható diáklétszám megjelölésével az adott alkalmat megelőző hét péntek 12 óráig legyenek szívesek bejelentkezni!