Beiratkozás – FRISS INFORMÁCIÓK!

Kedves Szülők!

A beiratkozáshoz az elektronikus ügyintézésen kívül szükség van az alábbi dokumentumok kitöltésére. Amennyiben lehetőségük van kérjük szíveskedjenek kinyomtatni és kitöltve a beiratkozás napján magukkal hozni. Amennyiben erre nincs lehetőségük, az üres nyomtatványt itt a helyszínen is kitölthetik.
Megkérjük Önöket, hogy gyermekük hivatalos iratainak fénymásolatát is szíveskedjenek magukkal hozni, amennyiben ennek nincs akadálya.

Akik nem tudtak jelen lenni, a PÓTBEIRATKOZÁS 2019. június 27-én, csütörtökön 8-12 óráig lesz. Ugyanezen a napon pót nyelvi szintfelmérő lesz 10 órától, a 9-es teremben.

A vezetőség

Letölthető dokumentumok:

Beiratkozás – új, elektronikus előkészítési lehetőség!

Szeretettel köszöntjük a leendő gimnazistákat és szüleiket!
Mint ahogyan az értesítő levélben is megtalálható, az iskolánkba történő beiratkozás 2019. június 21-én, pénteken 8-12 óráig lesz.
Ugyanezen a napon 10 órától a leendő diákok idegen nyelvi szintfelmérőt írnak, aminek alapján a tudásszint alapú csoportba sorolást el tudjuk végezni.
Az idei tanévtől lehetőség van a beiratkozáshoz szükséges adatok elektronikus úton való rögzítéséhez az E-kréta rendszerben, mellyel a beiratkozás folyamatát nagyban elősegíthetik. Az Önök által előre feltöltött adatok ellenőrzésre kerülnek a beiratkozáskor, majd a kinyomtatott adatlapot alá kell írni a törvényes képviselőnek.
Az elektronikus úton történő adatfeltöltés A SZEMÉLYES MEGJELENÉST NEM HELYETTESÍTI!
A beiratkozás folyamatát, közte az elektronikus adatfeltöltés lehetőségeit az alábbi dokumentumban találhatják meg.

Tanulói tankönyvtámogatáshoz igénylőlapot leadott tanulók

2019. június 3-ig az alábbi oktatási azonosítóval rendelkező diákok jelezték, hogy a 2019/2020-as tanévben jogosultak ÉS igénybe is kívánják venni a normatív támogatást a tankönyvekre. (A kék színnel jelölt diákok 2019. szeptemberében hozzák a jogosultságukat alátámasztó igazolásokat.)

A normatív támogatást igénybe vevők könyvtári kölcsönzés révén jutnak tankönyveikhez, melyeket (a munkafüzetek és munkatankönyvek kivételével) vissza kell adniuk az iskola számára – olyan állapotban, hogy azok újra kioszthatóak legyenek.

A táblázat megtekinthető >> itt <<