Beiratkozás a 2024/2025-ös tanévre

Az intézményünkbe felvételt nyert tanulók beiratkozására 2024. június 26-án (szerdán) 8-16 óra között kerül sor.

A felvételt nyert tanuló szülője, illetőleg törvényes képviselője útján az iskolába kizárólag személyes jelenléttel iratkozhat be, azonban a szülőknek vagy más törvényes képviselőknek lehetőségük van a beiratkozáshoz szükséges adatok előzetes, online beküldésére a KRÉTA rendszeren keresztül, amit lehetőség szerint kérünk előre elvégezni, mivel jelentősen meggyorsítja az ügymenetet. Az adatbeküldésre a KRÉTA rendszeren keresztül 2024. június 19-26. között lesz lehetőség az alábbi tájékoztatóban leírt módon:

Tájékoztatás szülőknek a beiratkozás menetéről

A beiratkozáshoz kérjük, hozzák magukkal a tanuló személyi igazolványát, valamint az általános iskola elvégzését igazoló bizonyítványát.

Kérjük, hogy amennyiben lehetőségük van nyomtatásra illetve fénymásolásra, a folyamatok gyorsítása érdekében hozzák magukkal a következőket:

Kinyomtatva, kitöltve kérjük:
Beiratkozás 2024 adatlap
Nyilatkozat a gyermek törvényes képviseletéről

Fénymásolatban kérjük:
A gyermek személyi igazolványa, lakcímkártyája és TAJ-kártyája (akinek még nincs személyi igazolványa, annak útlevél vagy születési anyakönyvi kivonat).

A diákigazolvány igényléséhez az illetékes Kormányablakban kérjük, hogy csináltassák meg a gyermek NEK-adatlapját.

A fenti dokumentumok kitöltése, fénymásolása az intézményben történő beiratkozáskor is lehetőség van, azonban ha már készen van, az jelentősen meggyorsítja az ügymenetet.

A 7. és 9. évfolyamos nyelvi szintfelmérők angol és német nyelvből a tanév első napján, 2024. szeptember 2-án kerülnek megírásra.

A 7. évfolyamra beiratkozó diákoknak és szüleiknek a beiratkozás alkalmával kell nyilatkozniuk, hogy Erkölcstant vagy Hit- és erkölcstant (katolikus vagy református) kívánnak tanulni.

Együttműködésüket köszönjük, szeretettel várjuk Önt és gyermekét iskolánkba!

Közlemény

Az eddigi gyakorlat szerint a szentesi Horváth Mihály Gimnázium dráma tagozatára beiratkozott tanulók „automatikusan” jelentkeztek a budapesti Keleti István Alapfokú Művészeti Iskola és Művészeti Szakgimnázium délután tartott tandíjas képzésére is. A délelőtti gimnáziumi dráma képzéshez és a délutáni művészeti képzéshez kapcsolódó órákat ugyanazon helyi pedagógusok tartották. A változások a délelőtti dráma képzést nem érintik, az eddigiekkel azonos módon és feltételekkel valósul meg a jövőben is az oktatás. A délutáni művészeti képzést a következő tanévtől a helyi Szentesi Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola látja el azokkal a pedagógusokkal, akik úgy döntöttek, hogy ugyanazon feltételrendszer mellett, azonban még inkább olyan lehetőségeket teremtve, ahol a tanulók egyéni fejlődése biztosított, továbbra is magas szakmai szinten folytatják munkájukat. Továbbá mindez, az eddigi tandíjjal szemben lényegesen alacsonyabb térítési díj ellenében tud a 2024/2025-ös tanévtől megvalósulni.

Tájékoztató a 2024/2025-ös tanév tankönyvrendeléséről

A kormány 1092/2019. (III.8.) határozata értelmében, a 2020/2021. tanévtől kezdődően a köznevelésben tanuló diákok – 1-16. évfolyamon – ingyenes tankönyvellátásban részesülnek.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a tankönyvek az iskola tulajdonát képezik, a tanulók könyvtári kölcsönzéssel jutnak hozzá. A kölcsönzött tankönyveket legkésőbb a tanulmányok (jellemzően 12. évfolyam) végén vissza kell adni a könyvtárba – kivéve: munkatankönyvek (ezek jellemzően a munkafüzetek, nyelvkönyvek). A könyvtári könyvekbe beleírni, aláhúzni, jegyzetelni nem szabad, ugyanolyan állapotban kell visszaadni, mint ahogy megkapták.

A mellékelt osztályszintű összesítő táblázatból tudnak tájékozódni az adott osztály számára megrendelt tankönyvekről. (A nyelvkönyveket összesítve rendeljük, így azok az egyes osztályoknál nem látszódnak, azokat az adott nyelvtanár veszi fel és osztja ki a saját csoportjaiban. A nyelvkönyvek munkatankönyvek, azokba a diák beleírhat, nem adja vissza használat után.)

Természetesen arra is van lehetőség, hogy a szülők egy vagy több tankönyvet megvásároljanak, hogy a gyermekük írhasson vagy jegyzetelhessen benne. A vásárlásra a KELLO webshopban (https://webshop.kello.hu) van lehetőség.

A 2024/2025-ös tanévben ajánlott és kötelező olvasmányok könyvtári elérhetősége

A 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról 184/G (4) „Az iskolának legkésőbb május 31-ig – a helyben szokásos módon – közzé kell tennie azoknak a tankönyveknek, ajánlott és kötelező olvasmányoknak a jegyzékét, amelyeket az iskolai könyvtárból a tanulók kikölcsönözhetnek.”

A magyar nyelv és irodalom munkaközösség tájékoztatása szerint az ajánlott és kötelező olvasmányok feldolgozása az irodalmi szöveggyűjtemények felhasználásával történik, melyeket a diákok könyvtári kölcsönzés keretében megkapnak és tanulói jogviszonyuk végéig használhatnak.

A 2023/2024-es tanévben ajánlott és kötelező olvasmányok könyvtári elérhetősége

A 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról 184/G (4) „Az iskolának legkésőbb május 31-ig – a helyben szokásos módon – közzé kell tennie azoknak a tankönyveknek, ajánlott és kötelező olvasmányoknak a jegyzékét, amelyeket az iskolai könyvtárból a tanulók kikölcsönözhetnek.”

A jegyzék az alábbi linkre kattintva érhető el: LINK

Tájékoztató a 2023/2024-es tanév tankönyvrendeléséről

A kormány 1092/2019. (III.8.) határozata értelmében, a 2020/2021. tanévtől kezdődően a köznevelésben tanuló diákok – 1-16. évfolyamon – ingyenes tankönyvellátásban részesülnek.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a tankönyvek az iskola tulajdonát képezik, a tanulók könyvtári kölcsönzéssel jutnak hozzá. A kölcsönzött tankönyveket legkésőbb a tanulmányok (jellemzően 12. évfolyam) végén vissza kell adni a könyvtárba – kivéve: munkatankönyvek (ezek jellemzően a munkafüzetek, nyelvkönyvek). A könyvtári könyvekbe beleírni, aláhúzni, jegyzetelni nem szabad, ugyanolyan állapotban kell visszaadni, mint ahogy megkapták.

mellékelt osztályszintű összesítő táblázatból tudnak tájékozódni az adott osztály számára megrendelt tankönyvekről. (A nyelvkönyveket összesítve rendeljük, így azok az egyes osztályoknál nem látszódnak, azokat az adott nyelvtanár veszi fel és osztja ki a saját csoportjaiban. A nyelvkönyvek munkatankönyvek, azokba a diák beleírhat, nem adja vissza használat után.)

A mellékelt listából lehet tájékozódni arról is, hogy mely osztályok mely tankönyveket fogják a már tankönyvtári állományban levő tankönyvek közül megkapni a költséghatékonyság érdekében.

Természetesen arra is van lehetőség, hogy a szülők egy vagy több tankönyvet megvásároljanak, hogy a gyermekük írhasson vagy jegyzetelhessen benne. A vásárlásra a KELLO webshopban (https://webshop.kello.hu/) van lehetőség.

Végleges felvételi jegyzék

A Felvételi Központ tájékoztatása alapján:
A felvett tanulók listája tagozatonként itt található.
A négy évfolyamos képzésre felvett tanulók listája itt található.
A hat évfolyamos képzésre felvett tanulók listája itt található.
Szeretettel gratulálunk a tanulóknak!

A 2023-2024-es tanévre szóló felvételi tájékoztató letölthető: >>IDE KATTINTVA<<

telc típusú nyelvvizsga

Kedves Nyelvvizsgázók!

Az idén is számos lehetőség lesz arra, hogy telc típusú nyelvvizsgát tegyenek nálunk! Angolból és német nyelvből lehet alap, közép és felsőfokú vizsgát tenni az alábbi időpontok szerint:

2024. JANUÁR 27. (SZOMBAT) SZINTEK: B2, C1, DEUTSCH C1 HOCHSCHULE
2024. FEBRUÁR 24. (SZOMBAT) SZINTEK: B2, B1,
2024. MÁRCIUS 23. (SZOMBAT) SZINTEK: B2, C1, DEUTSCH C1 HOCHSCHULE
2024. ÁPRILIS 27. (SZOMBAT) SZINTEK: B1, B2, C1, DEUTSCH C1 HOCHSCHULE
2024. MÁJUS 25. (SZOMBAT) SZINTEK: B2, C1, DEUTSCH C1 HOCHSCHULE
2024. AUGUSZTUS 31. (SZOMBAT) SZINTEK: B2, C1, DEUTSCH C1 HOCHSCHULE
2024. OKTÓBER 12. (SZOMBAT) SZINTEK: B1, B2, C1,
2024. NOVEMBER 30. (SZOMBAT) SZINTEK: B2, C1, DEUTSCH C1 HOCHSCHULE

Angol, német nyelvvizsga díjak
(ÉRVÉNYES 2023. FEBRUÁR 13-TÓL)

Vizsga szintje Komplex Írásbeli Szóbeli
B1 (Alapfok) 43.800 Ft 29.800 Ft 28.800 Ft
B2 (Középfok) 52.400 Ft 36.400 Ft 35.400 Ft
C1 (Felsőfok) 54.600 Ft 36.600 Ft 35.600 Ft

Sok szeretettel várunk mindenkit! Telcre fel!