2022. október 12-én 8.30-kor nyílt napot tartunk. A 2., 3., 4. és 5. tanítási órára várjuk az érdeklődőket. Az alábbi órarenden látható, hogy mely órákat nézhetik meg a továbbtanulás előtt álló diákok és szüleik, illetve azok, akik a hat évfolyamos képzésről szeretnének többet megtudni.
admin bejegyzései
Iskola- és tagozatismertető és nyílt nap
Nyílt nap
Az október 11-én, délután megrendezésre kerülő iskola- és tagozatismertetőt követően szervezzük meg a Nyílt napot. Az október 12-én 8.30-tól 12.30-ig megrendezésre kerülő programon az érdeklődő diákoknak és szüleiknek lehetőségük lesz betekinteni a délelőtti tanítási órákba. A továbbtanulás előtt álló diákok bepillanthatnak iskolánk életébe, találkozhatnak a tanárokkal és diákokkal és megismerkedhetnek a tagozatokkal. Szeretettel várjuk az érdeklődőket!
Iskola- és tagozatismertető
A 2022. október 11-én 16.30-kor megrendezésre kerülő iskola- és tagozatismertető délutáni programon látogatóink tájékoztatást kapnak induló tagozatainkról, megnézhetik az iskolát belülről, a tantermeket, a sportlétesítményeket. Beszélgethetnek a nálunk dolgozó tanárokkal, diákjainkkal, bejárhatják az épületet és megérezhetik, miért jó HMG-snek lenni. Szeretettel várunk minden érdeklődőt október 11-én, kedden délután!
Horváth Mihály Emlékverseny
Iskolánk ebben a tanévben is megrendezi a Horváth Mihály Emlékversenyt. A több évtizedes hagyományra visszatekintő versenysorozaton összesen 7 kategóriában, egy vagy két fordulóban mérhetik össze a tudásukat a versenyzők. Az általános iskolák 7. és a 8. évfolyamos tanulói számára meghirdetett versenyeken a résztvevők megmérettetik magukat angol-, német- vagy francia nyelvből, matematikából, magyar nyelvből és irodalomból, természettudományos és műveltségi ismereteikből.
Erasmus+ pályázaton nyert iskolánk 6 pedagógusa
Gimnáziumunk tanárai közösen, külső pályázatíró segítsége nélkül készítették el és nyújtották be pályázatukat az Erasmus+ program KA122-SCH – Köznevelésben tanulók és dolgozók rövid távú tanulási célú mobilitása című programjára. Az értékelő bizottság döntése alapján a benyújtott projekt a 6. legtöbb pontot kapta a beadott 46 sikeres pályázat közül, és 22.405 eurós támogatást nyert.
A 1,5 éven keresztül zajló projekt során 6 pedagógusunk 11 különböző nemzetközi kurzuson vehet részt a tervek szerint Belgiumban, Írországban, Németországban, Portugáliában, Spanyolországban, Izlandon, Finnországban valamint Szlovéniában.
A tréningeken alkalmanként 1-1 kollégánk bővíti ismereteit. Az első kiutazásokra október-november folyamán kerül sor: először Farkas-Lakatos Rita tanárnő utazik Portugáliába, majd Ráfi Dénes tanár úr Németországba, végül Vígh Viola tanárnő Izlandra.
A kurzusokon olyan új módszerek, jó gyakorlatok elsajátítására, majd hazatérve továbbadására lesz lehetőség, melyek lehetővé teszik a pandémia okozta negatív hatások mérséklését, biztosítják a diákok és tanáraik lelki egészségének regenerálódását. Emellett – mivel iskolánk tervei között szerepel az ökoiskola megvalósítása felé történő elmozdulás – tervezzük a kurzusok alkalmával megismert, máshol már bevált ökotudatos gondolkozást segítő jó gyakorlatok adaptálását is.
A projekt az ismeretek bővítése mellett hozzájárul iskolánk nemzetközi kapcsolatainak (újra)építéséhez, kibővítéséhez, és ezekre alapozva a folyamatos szakmai megújulás lehetőségéhez is.
Tanévkezdés, osztályozó-, javító- és különbözeti vizsgák
Az osztályozó-, javító- és különbözeti vizsgákra 2022. augusztus 30-án, kedden 8 órától kerül sor.
Az adott szaktanárokkal lehetőség van konzultáció keretében átbeszélni a vizsga anyagát, ahol az esetlegesen felmerülő kérdéseket tisztázni lehet. Erre 2022. augusztus 29-én, hétfőn 9-11 óra között van lehetőség.
A tankönyvosztás 2022. augusztus 31-én 8-16, valamint szeptember 1-én 8-14 óráig lesz az iskola könyvtárában.
A tanévnyitó ünnepségre a tanév legelső tanórájában, 2022. szeptember 1-én, csütörtökön 7:45-től kerül sor az iskola udvarán. Kérjük az alkalomhoz illő megjelenést!
Addig is további szép nyarat, a vizsgázóknak pedig eredményes felkészülést kívánunk! 🙂
Nyári ügyelet
Kedves Partnereink!
Intézményünk a nyári szünetben (2022. június 29-től augusztus 17-ig) a szerdai napokon 9-13 óráig tart ügyeletet, ilyenkor lehet tanulói jogviszony igazolást kérni, illetőleg más adminisztratív ügyeket intézni.
Kellemes kikapcsolódást, pihenést, feltöltődést kívánunk!