Megvalósult az Erasmus+ újabb továbbképzése

Aranyi Erzsébet tanárnő második Erasmus+ programját Dublinban, az Ír Köztársaság fővárosában töltötte a CES – Centre of English Studies szervezésében. A kurzus alapgondolata, hogy hogyan lehet egyetlen tematikus foglalkozás során, változatos módszerek és ötletek felhasználásával mind a négy nyelvi alapkészséget és a szókincset is fejleszteni modern, naprakész témák segítségével. A kurzus vezetői több olyan weboldallal ismertették meg a résztvevőket, amelyek kiválóan használhatóak a tematikus órákon. A résztvevő pedagógusok emellett más, kézzel fogható játékokat, segédeszközöket is kipróbálhattak, melyek célzottan a szókincs fejlesztésére irányulnak. Az órák látogatása után a kurzus résztvevőinek lehetősége nyílt megismerkedni Dublin pezsgő kulturális életével is, amely mindenkit rabul ejt, aki a városba látogat.

Megvalósult az Erasmus+ újabb továbbképzése

Farkas-Lakatos Rita második Erasmus továbbképzéséről tért vissza. A szlovén tengerparti festői Piranban töltött el egy hetet főleg német és osztrák kollégákkal együtt. A tanfolyamon megismerkedett többek között a szuggesztopédia módszertanával, számos technikát és játékot tanult a jobb és bal agyfélteke összehangolására valamint a memória és koncentráció fejlesztésére. A kurzuson emellett foglalkoztak a különböző tanulótípusokkal és fejlesztésük lehetőségeivel is. A tanfolyamról sok ötlettel és számos használható tananyaggal gazdagabban tért haza a tanárnő.

Megvalósult az Erasmus+ újabb projektje

Iskolánk nyertes Erasmus+ pályázatának keretein belül, április 3-tól 12-ig, Vigh Viola tanárnő továbbképzésen vett részt Barcelonában. A kurzus fő célja a környezettudatosságra és a  fenntartható  fejlődésre  való nevelés fontosságának különböző tantárgyakon keresztüli, illetve azokon kívüli (közösségi) tudatosítása volt. A résztvevők megismerhették, milyen módszerekkel dolgozhatják fel ezt a témát a meglévő óráikon és hogyan válnak a diákok aktívabbá, elkötelezettebbé egy „zöldebb” iskola leendő kialakítása iránt. Ennek megfelelően a kurzus innovatív nevelési megközelítéseket mutatott be, szó volt a projektalapú tanulásról. A tanárnő mindemellett természetesen időt szánt Barcelona építészetének, kulturális örökségének és természeti szépségeinek felfedezésére, illetve igyekezett újabb nemzetközi kapcsolatokat kialakítani a többi résztvevő iskolával.

Megvalósult az Erasmus+ hatodik továbbképzése

Egy hetes, franciaországi továbbképzésen vehetett részt Kemény Judit tanárnő gimnáziumunk nyertes Erasmus+ pályázata keretében. A kurzus témája az iskolai közösség tantermen kívüli környezetvédelemre való nevelése volt. A tanárnő a megismert, hasznos módszereket a közeljövőben iskolánk pedagógusainak is bemutatja majd. A tanulás, a jó gyakorlatok megismerése mellett kolléganőnk szabadidejében megpróbálta felfedezni Nizzát, valamint törekedett kulturális, nemzetközi kapcsolatok építésére is.

Befejeződött az Erasmus+ negyedik továbbképzése

Erasmus+ pályázat keretein belül Geréby Dóra tanárnő január végén egy hetet tölthetett el Dél-Tenerifén. A kurzus fő témája a mindfulness, azaz a tudatos jelenlét volt. A tanárnő a képzés ideje alatt számos relaxációs- és vizualizációs technikával ismerkedett meg, ezen kívül a jóga jótékony hatásaival és alap jógagyakorlatokkal is foglalkoztak. Ezeknek a gyakorlatoknak a célja, hogy a hétköznapi stresszt csökkentse, ez által képesek legyünk az élet szépségeire, apróbb örömeire koncentrálni, lazítani, kikapcsolni egy kicsit a mindennapos rohanásban.

Befejeződött az Erasmus+ harmadik továbbképzése

November 6 és 12. között Izlandon valósult meg az Erasmus+ pályázatunk harmadik tanári továbbképzése. Vigh Viola tanárnő Reykjavíkben vett részt a Well-being and Stress Management elnevezésű tanfolyamon, melyre 18 országból érkeztek a résztvevők. Olyan tevékenységeket és technikákat fedezhettek fel, amelyek segítségével a tanárok és diákjaik a napi rutin részeként ápolhatják saját mentális és fizikai jólétüket. Ezenkívül számos jó gyakorlatot is megosztottak egymással a résztvevők és olyan tevékenységekben vettek részt, melyeken keresztül könnyebb pozitív osztálytermi kultúrát kialakítani és fenntartani. A foglalkozások további témái:
• Mindfulness és meditáció, jóga az osztályteremben („most percek”)
• A stressz megelőzésének és enyhítésének technikái
• A fizikai aktivitás ösztönzése  és a jó közérzet növelése
A tevékenységek között szerepelt még egy izlandi iskola meglátogatása és az ott sikerrel alkalmazott gyakorlatok megismerése, valamint egy Erasmus+ partneriskola-kereső összejövetel, ahol hosszabbtávú cserekapcsolatokhoz találhattak potenciális együttműködő intézményeket az érintett iskolák. A fennmaradó szabadidőben a résztvevők ellátogathattak a Blue Lagoon termálfürdőbe, túráztak a környékbeli hegyekben, buszos kirándulást tettek a Golden Circle útvonalon és egy fergeteges hangulatú, zenés-táncos nemzetközi vacsorapartin próbálhatták ki a különböző országok jellegzetes ételeit.

Megvalósult az Erasmus+ második továbbképzése

Október 23. és 27. között Drezdában vehetett részt egy nagyon izgalmas Erasmus+ továbbképzésen Ráfi Dénes, a Horváth Mihály Gimnázium tanára. A téma az oktatás iskolán kívüli helyszíneiről szólt, tehát elsősorban múzeum- és színházpedagógiai témakört ölelt fel. Az elméleti órákhoz mindig kapcsolódtak gyakorlati foglalkozások is. Ennek köszönhetően a résztvevők megnézték a drezdai Hadtörténeti Múzeumot, amely főként az 1. és 2. világháborút mutatta be nagyon egyéni módon. Jártak a Stasi (az NDK-s ÁVH) egykori börtönében, ahol igazán megrázó élményben volt részük. Egy 1985-ben letartóztatott rab vezette őket végig, miközben bemutatta saját sorsán keresztül a kommunizmus embertelenségét.
Ezeket a nyomasztó és elgondolkodtató tapasztalatokat oldotta, hogy az utolsó este egy hőerőműből kialakított színházban néztek meg egy 1960-as Broadway-musicalt. Mindarról, amiket láttak, hallottak, tervet készítettek különböző pedagógiai módszerekkel, hogy a diákokkal mit hogyan lehet feldolgozni.
Természetesen volt szabadidő is, hogy önállóan fedezhessék fel az „Elba Firenzéjének” csodálatos szépségét.

Befejeződött az Erasmus+ első továbbképzése

Befejeződött az Erasmus+ KA122-SCH pedagógusok rövidtávú tanulási célú mobilitás pályázatunk első továbbképzése. Farkas-Lakatos Rita több mint egy hetet töltött el a portugáliai Algarve régióban 17 német és két szlovák résztvevővel együtt. A szemináriumon foglalkoztak az Erasmus+ pályázati lehetőségekkel, megvizsgálták többek közt az iskolák közti interkulturális együttműködések nehézségeit és azok megoldásait, a projekttervezés szakaszait, és számos digitális alkalmazást ismertek meg, melyek segítik a diákok és tanárok közti interkulturális projektek sikeres megvalósítását. A kurzus alatt a szlovákiai Zlaté Moravce, a németországi Lübeck és Szentes gimnáziumának képviselői kidolgozták a három iskola közti két éves online és személyes találkozókra is épülő projekt tervét, amit a jövőben szeretnének majd megvalósítani.