Megtekinthető ezen a linken.
hmgadmin bejegyzései
Szülői értekezlet és fogadóóra
2019. február 12-én, kedden 16:30-tól a nem drámais osztályoknak szülői értekezletet, valamint 18:00-ig fogadóórát tartunk.
A fogadóóra alatt lehetőség lesz a HMG 160 Jubileumi Jótékonysági Bálra belépőjegyek, valamint támogatójegyek vásárlására az iskola aulájában.
A szülői szervezet kérése alapján – a hosszas sorban állás elkerülése érdekében – az igazgatóság döntése értelmében a pedagógus-szülő párbeszédre alapesetben 5 perc áll rendelkezésre, ami a pedagógus döntése alapján indokolt esetben 10 percre meghosszabbítható. Természetesen, ha nincs sorban állás, megengedett a hosszabb beszélgetés. 🙂
Határtalanul! 2017 pályázat élménybeszámolója
Megtekinthető ezen a linken.
Beiratkozási információk
Beiratkozáshoz, kérem hozzák magukkal a linken letölthető dokumentumot kitöltve.
A Ballagás és Bolondballagás képei
Diákolimpiai eredmények
2018. március 23-25-én a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszodában rendezték meg a 2017/2018. tanév Úszás Diákolimpia Országos Döntőjét. A rendezvényen lány és fiú egyéni versenyzők, valamint csapatok mérték össze tudásukat, „A” és „B” csoportos kategóriákban. A versengés végén a legjobbak elnyerték a „Magyarország diákolimpiai bajnoka” címet. A versenysorozatban tíz diákunk vívta ki a szereplés jogát, két egyéni és két váltó számban.
A megmérettetésben az alábbi eredmények születtek:
A fiú váltó összetétele:
Flajsman Dávid
Korom Zsadány
Mácsai Gergely Zsolt
Barna Márton
A lány váltó összetétele:
Czirbus Dorottya
Hoffman Hanna
Korom Réka
Fodor Fiorella
Az eredményes szereplésért valamennyi résztvevő diákunk nevelőtestületi dicséretben részesült. További sikeres sportolást, és hasonlóan szép sporteredményeket kívánunk sportolóinknak.
Tankönyvigénylés
Tisztelt Szülők!
Csatolva találhatóak a 2018/19-es tanévhez szükséges tankönyves igénylőlapok. Idén két lapot is ki kell tölteni, az egyik a tankönyvekről, a másik a nyelvkönyvekről szól. Kitöltésnél a diák következő tanévi osztályát kell figyelni, tehát ha jelenleg pl. 9B osztályos tanuló, akkor a 10B-hez tartozó tankönyves és nyelvkönyves lapokat kell kitölteni. Kérem, hogy a kitöltött és aláírt igénylőlapokat április 16-ig juttassa vissza az iskolába! Elektronikus úton is visszaküldheti a következő e-mail címre:
Ideiglenes felvételi jegyzék
Irodalmi-drámai-média tagozat alkalmassági vizsga beosztása
Az Irodalmi-drámai-média tagozat alkalmassági vizsga beosztása megtekinthető
>> ITT <<
Fontos információk a HAT ÉVFOLYAMOS képzésre jelentkezők számára
A hat évfolyamos képzésbe jelentkezők a jelentkezési lapot közvetlenül, személyesen is kitölthetik az alábbi tájékoztatóban megadott linken elérhető webes felületen:
https://www.oktatas.hu/…/egyeni_jelentkezes_menete_2017_2018
A jelentkezési lap kitöltésében a gimnázium titkárságán segítséget nyújtunk, előre egyeztetett időpontban! (Székely Zsuzsanna iskolatitkár, tel.: 63/561-581)
Csak a fenti hivatkozáson elérhető, online kitöltött és kinyomtatott jelentkezési lapot lehet használni a jelentkezéshez, a korábbi évek világhálón még megtalálható jelentkezési lapjait nem!
A fenti módon kinyomtatott és aláírt jelentkezési lap leadható KÖZVETLENÜL AZ ISKOLÁNKBAN!
A jelenlegi hatodikosoknak most utoljára van lehetőségük közös írásbeli felvételi vizsga nélkül, csupán az 5. év végi és 6. félévi jegyek alapján bekerülni a GIMNÁZIUMBA!
Az ősszel induló hat évfolyamos képzésünk jelentősen megújul, többek között:
- plusz órákat biztosítunk az idegen nyelv és az informatika oktatására;
- bevezetjük az ÉRZELMI INTELLIGENCIA (EQ) „tanítását”, melynek keretében a diákok reális önismeretet, kommunikációs készségeket, a társas kapcsolatok kezeléséhez hasznos gyakorlatot szerezhetnek;
- bevezetjük a TANULÁSMÓDSZERTAN oktatását (a tanulás tanítása).